Magamról
2007-ben végeztem a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar rajztanár- vizuális kommunikáció tanár szakán.
1994-től veszek részt csoportos és egyéni kiállításokon . A kortárs képzőművészettel 1996-ban az akkori Iparművészeti Főiskolán a Jandó Péter által vezetett Nyári Művészeti Akadémia festő kurzusán ismerkedtem meg. Dekoratőri tanulmányaim során a rajzaimat Károlyi András korrigálta. Tolvaly Ernő művészettörténeti előadásain egyre jobban elmélyültem a kortárs művészetben. A Kaposvári Egyetem Művészeti Karán Rónai Gábortól tanultam rajzot és festészetet. Inspirálóan hat rám Francis Bacon, Sándorfi István, Gottfried Helnwein művészete éppúgy, mint a hazai kortárs művészet, valamint a spanyol, olasz, japán kortárs festészet.
A külvilág folyton változik, ennek hatásai az ember belső világát felborítják. Veszélybe kerül belső harmóniánk. A lélek mélyebb rétegeiben szűnni nem akaró küzdelem folyik, ahol az energiák szétfeszítik a testet is, és ebben a felfokozott állapotban jönnek létre az alkotásaim. A festészetbe vetett hatalmas energiát arra fordítom, hogy visszataláljak önmagam lelki békéjéhez. Festményeimre az expresszív, szürreális képi világ jellemző, melyek főként a lelki folyamataim változását mutatják.
Eddigi kiállításaim
EGYÉNI KIÁLLÍTÁS
- 2023 „Megkérdőjelezhetetlen létezésem”, Titok Galéria, Budapest
- 2022 „Belső utazás a határokig”, Titok Galéria, Budapest
- 2021 „Belső vívódások-lelki folyamatok változásai”, Corvin Művelődési Ház-Erzsébetligeti Színház, Kamara Galéria, Budapest
- 2001 Művészetek Völgye, Taliándörögd
CSOPORTOS KIÁLLÍTÁS
- 2025 THE MEAM HALL, MEAM, Barcelona, Madrid
- 2025 MOTHER NATURE David Art Gallery, Liszt Institute Brussels, Brussels
- 2025 AFTER 8 David Art Gallery, Budapest
- 2025 ART AND ANTIQUE Bálna, Budapest
- 2025 NEVER EMPTY ONE David Art Gallery, Budapest
- 2024 ART EXPO EXHIBITION David Art Gallery, Budapest
- 2024 THE TWELVE ART BIENNALE David Art Gallery, Budapest
- 2024 MOTHER NATURE David Art Gallery, Budapest
- 2024 MAGYARORSZÁG NAGYKÖVETSÉGE Lisszabon /Portugália
- 2024 FOLLOWING BASQUIAT David Art Gallery, Budapest
- 2023 PARIS touches me / Shadows and Lights, BSLAW RESIDENCE HOME GALLERY, Brussels
- 2023 NO LIMITS International Art Exhibition, Golden Duck, Budapest
- 2023 Őszi Tárlat, Corvin Művészkör, Corvin Művelődési ház, Budapest
- 2023 Horror Vacui kamarakiállítás, David Art Gallery Budapest
- 2023 Első Katalógusbemutató kiállítás, Fine Arts Capital/Golden Duck Gallery, Budapest
- 2023 „Húsvét”, Titok Galéria, Budapest
- 2023 ART FOR PEACE, Fine Arts Capital/Golden Duck Gallery, Budapest
- 2022 „Innovart’22” képzőművészeti pályázati kiállítás, Jancsó Art Gallery, Budapest
- 2022 „Kezdetek” Golden Duck Gallery & Art Space és a Fine Arts Capital, Golden Duck Gallery, Budapest
- 2022 „Innovart’22” képzőművészeti pályázati kiállítás, UP Újpesti Rendezvénytér, Budapest
- 2022 Őszi aukció, Víg Ékszer, Budapest
- 2022 Őszi Tárlat, Corvin Művészkör, Corvin Művelődési Ház, Budapest
- 2022 „Kortárs zene-kortárs festészet”, Titok Galéria, Budapest
- 2021 „A karácsony örök”, Kovács Attila Galéria, XVI. ker. Polgármesteri Hivatal, Budapest
- 2021 „Moho” sapiens képzőművészeti pályázat, K11 Művészeti és Kulturális Központ, Budapest
- 2021 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett kiállítás, Kovács Attila Galéria, XVI. ker. Polgármesteri Hivatal, Budapest
- 2020 „Trianon 100” Emlékkiállítás, Corvin Művelődési Ház, Budapest
- 2018 „Elképzelt jelen” pályázati kiállítás, Szikra Galéria, Jászberény
- 2017-21 Őszi Tárlat, Corvin Művészkör, Corvin Művelődési Ház, Budapest
- 2017 „Megformált valóság” pályázati kiállítás, Szikra Galéria, Jászberény
- 2015 Őszi Tárlat, Corvin Művészkör, Corvin Művelődési Ház, Budapest
- 2009 Stefánia Kulturális Központ, Stefánia Palota, Stefánia Galéria, Budapest
- 2007 Diploma kiállítás, Kaposvár
- 2000 Amator Artium megyei és fővárosi beválogatás a XVII. Országos Képző- és Iparművészeti Tárlat Eszencia Kiállítására, Győr, Budapest
- 1999 Zárókiállítás, Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskola, Zebegény
- 1996 Zárókiállítás, Nyári Művészeti Akadémia, Magyar Iparművészeti Főiskola, Budapest
- 1994-96 Zárókiállítások, „Ferenczi József” Nemzetközi Alkotó- és Művésztábor, Sarród
SAJTÓMEGJELENÉSEK, PUBLIKÁCIÓK
2024 – 2025 / I. / XIV. ARTSCAP / CONTEMPORARY ART MAGAZINE
2024 Majoros Árpád 100 festmény 100 gondolat Fine Arts Capital Művészeti Egyesület ISBN: 978-615-02-1246-3 2022 ArtsCap Kortárs Művészeti Magazin, ARTsCAP 2022/ 2 / XI 2022 Jancsó Art Gallery Művészeti Egyesület Képzőművészeti pályázat Innovart’22 Catalogue 2020 Trianon 100 és Őszi Tárlat, XVI.ker. Önkormányzat lapja XXIX. évfolyam 18. szám
2000 Amator Artium XVII. Országos Képző- és Iparművészeti Tárlat Eszencia Kiállítás, Magyar Művelődési Intézet Budapest, 2000 Katalógus ISBN: 963 651 433 X
DÍJAK
2022 Jancsó Art Gallery, Budapest, Innovart’ 22 képzőművészeti pályázat, II. helyezett.
2021 Jancsó Art Gallery, Budapest, „Moho” sapiens képzőművészeti pályázat I. helyezett.
PÁLYÁZATOK
2022 Jancsó Art Gallery, Budapest, Innovart’ 22 képzőművészeti pályázat
2021 Jancsó Art Gallery, Budapest, „Moho” sapiens képzőművészeti pályázat
2018 Szikra Galéria, az „ELKÉPZELT JELEN” c. pályázat, Jászberény
2017 Szikra Galéria, a „MEGFORMÁLT VALÓSÁG” c. pályázat, Jászberény
SZERVEZETI TAGSÁG
2022-től Fine Arts Capital Művészeti Egyesület
KAPCSOLAT:
https://markoradler.hu
e-mail: elviramarkoradler@gmail.com
Artfacts: Elvira Marko-Radler
Facebook: elvira.markoradler
Instagram: @markoradlerelvira
Partner: David Art Gallery
